Rékasi Edina

2004-ben végeztem a nyíregyházi, akkor még Bessenyei György Tanárképző Főiskolán tanító, angol műveltségterületen. A főiskola után Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központ Általános Iskolájában dolgoztam 2019-ig. Ezen időszakban rengeteg tapasztalatot szereztem. Minden tantárgyat taníthattam. Volt olyan évem, amikor az óvodai szakkörtől a 8. osztályig tanítottam az angol nyelvet.
2019-től a hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiumban dolgoztam napközis nevelőként, valamint reál és készségtantárgyak mellett az angolt tanítottam.
Eközben négy gyermek anyukájává is váltam.
2022-ben költöztünk ide a férjemmel és gyermekeinkkel Hajdúszoboszlóra. Ebből három gyermekem szintén a Gönczy iskolába jár.
Fontosnak tartom, hogy a gyermek erősségeire helyezzük a hangsúlyt, mert hiszem, hogy mindenkiben lakozik tehetség, csak meg kell találni azt. Szeretem a zenét, a diákjaimat is a művészetre, a sportra ösztönzöm.
Az évek során született négy gyermekem, az anyaság csak erősítette bennem elhivatottságomat, a gyermekek szeretetét. Mint példát nyújtó pedagógusként, úgy anyaként sem könnyű megfelelni, de életünk végéig tanulunk, fejlődünk. A legfontosabb, hogy mindig szeretettel közelítsünk a másik felé.

Rékasi Edina - Tanító
  • Fogadóóra: péntek 4. óra
Vissza az előző oldalra
https://www.gonczyrefi.hu/